Közmunkás panasz 2.

2014.02.20. 15:49

Egy közmunkás tapasztalata, 2014. február 12.
Nem is tudom, hogy hol kezdjem.
Én egy fiatal közmunkás vagyok. Nem jó kedvemből vállaltam el a közmunkát, hanem mert szükségem van még erre a nevetségesen kevés pénzre és mert nem volt más lehetőségem. Tavaly március óta dolgozom. Kezdeném itt a történetemet. Rossz tapasztalataim akkor kezdődtek, mikor forróságban dolgoztam kint az utcán, kertben, meg mikor hova küldtek el. Pl. füvet kellett gereblyézni, sehol nem volt egy árnyék, se egy kút, ahol legalább egy kis vizet lehetett volna inni a nagy melegben. Hólyagosra égett le a vállam és "kedves" polgármester urunk (aki minden percben kocsikázott utánunk, hogy ugyan már még véletlenül se álljunk meg pihenni), véletlenül sem hozott volna egy kis vizet, ami járt is volna védőitalként.
Ez mind semmi, ha meg is álltunk, akkor is lehúzta a légkondis kocsiján az ablakot és kiabált, hogy dolgozzunk. Idézem: "Gyerünk lányok, munka van!" Egyébként is úgy beszél néha, mint ha kutyák lennénk.
Most olyan gond van, hogy nem kaptunk fizetést. Szerződésbe van foglalva, hogy 5.-ig meg kell, hogy kapjuk a bérünket. Hát ez nem történt meg. Arra hivatkozott a polgármesterünk, hogy a testületi képviselők feljelentették (mivel nem kapták meg tiszteletdíjukat) és ezért a mi bérünket zárolták. Utána mondott olyat is, hogy azért nem kapunk fizetést, mert valami számlára kellett a pénz, amivel a hivatal el volt maradva! Hozzáteszem még egyszer, hogy ezt a polgármester mondta!
A mai nap folyamán megkaptam a fizetésem felét, ami nevetséges. 25ezer forintot. Jesszus... Hány fele osszam ezt a kis pénzt??!! Senki nem mond semmit, és ha kérdez az ember valamit, nem kapunk egyenes választ, csak hebegést-habogást. Nem tudni, hogy mikor kapom meg a fizetésem másik felét. Ja igen, lassan itt a hónap vége, megint fizetési idő jön. Valószínű, hogy megint heteket kell majd várnom a pénzemre. A számla meg csak gyűlik, fizetési határidők járnak lefelé. A szolgáltatók rakják a késedelmi kamatot a számlára. Nem elég az, hogy nem kapom meg azt, ami jár, még többet is kell majd fizetnem a késedelmi kamat miatt. Ezzel, nem foglalkozik a "kedves" polgármester. 
Én csak azt nem értem, hogy nekünk közmunkásoknak mi közünk van ahhoz, hogy nem lettek kifizetve a képviselők, pontosabban fogalmazva a mi bérünknek (amit az állam utal) mi köze van ehhez az egészhez??? Úgy gondolom, de lehet bennem van a hiba, hogy a hivatalnak kéne lenni a faluért, nem pedig fordítva. A mi befizetetlenül maradt számlánkkal ki foglalkozik??!! Persze, hogy mi magunk. Akkor nem értem, minek nekünk közmunkásoknak kell foglalkozni a hivatal számlájával??!!
Arról nem is beszélve, hogy jelenleg éppen államilag támogatott iskolába járunk a közmunkaprogram által, ami azt jelenti, hogy a képzésünket az állam fizeti. Tehát, ha fel szeretnék mondani, vissza kell fizetnem azt az összeget, amit az állam kifizetett utánam. Ezzel arra akarok utalni, hogy fel sem tudok mondani, mivel nincs pénzem visszafizetni a támogatást.
Nem tudok más munka után nézni. Szóval, ott tartok ahol a part szakad...

piknik.jpgVojtonovszki Bálint összegezte az eddig elvégzett  munkánkat.

letölthető innen

Német tanárt keresünk

2014.02.17. 18:49

Heti  1-szer  másfél órára német tanárt keresünk,1-5 fős közmunkásokból alakult kezdő csoportunkba, önkéntes alapon.

Várjuk jelentkezésedet a következő címen: kozmunkasmozgalom@gmail.com.

 

Az egyik tagunk jelezte az alábbi problémát a felhívásunk nyomán:

KMJ_Logó.jpgA munkáltatómnál késik a fizetés (BudapestEsély NKft.). Nem kapott fizetést a képzésekben résztvevő 96 ember, köztük én sem, pedig a szerződés szerint minden hó 5.-ig meg kellene kapnunk, ma meg február 10. van. Vannak emberek, akik ezért kerülnek kirúgásra a hajléktalanszállóról, de vannak, akik az albérletüket vesztik el éppen emiatt.
A munkaügyi központ (Haller utca) a foglalkoztatóra mutogat, a foglalkoztató meg vissza a munkaügyi központra. Azt ígérik, hogy 10.-ig megkapjuk a pénzt, de addig miből éljünk meg?
Félő, hogy a következő hónapokban is ez lesz.

Továbbra is várjuk a közmunkásokkal történt jogsértéseket!

FELHÍVÁS KÖZMUNKÁSOKNAK!

 

Számtalan visszajelzés érkezik hozzánk a közmunkával kapcsolatos problémákról, panaszokról az egész ország területéről.

Arra kérünk benneteket, kedves közmunkás kollégák, hogy maximum fél oldalban írjátok meg az emailcímünkre a veletek történt jogsértő eseményeket - történjenek akár munka, akár képzés közben! Panaszaitokat, tapasztalataitokat szerkesztve és a nevetek nélkül megjelentetjük az oldalunkon.

Írjátok meg leveletekben azt is, hogy ha a média érdeklődik, akkor nyilatkoznátok-e!

Szeretnénk, ha az emberek látnák, hogy mennyi probléma van a közmunkával szerte az országban!

Levélcímünk: kozmunkasmozgalom@gmail.com

(Ha te nem vagy közmunkás, akkor egy megosztással segíthetsz!)

Karácsonyi találkozó

2014.01.20. 10:26

Helló-Sziasztok,

Egy pár sort írnék a karácsonyi ünnepségünkről.

Szerintem nagyon jól sikerült, de mi biztos az biztos, megkérdeztem egyik-másik csoporttagunkat és ők sem voltak rosszabb véleménnyel mint én. Egyébként egész sokan voltunk, kb. 30-an ezen a december 20.-i heti pénteki találkozónkon. Egy rövid megbeszélést követően, amin az aktuális ügyeket letudtuk, nagyon jókat beszélgettünk, sok olyan téma jött fel, ami egy általános összejövetelen nem. Jobban megismertük egymást, volt rá idő végre. Kaptunk ajándékot is, volt sütemény, kávé, tea, üdítő... Szóval én úgy érzem nem szenvedtünk hiányt, bár alkohol nem volt, de nem is hiányolta senki.

Hát ennyit, üdv:

Laci

Aktuális szórólapunk

2014.01.15. 10:08

Mivel célunk, hogy a stratégiánkban szereplő céljainkhoz minél több közmunkás tapasztalattal rendelkező személy támogatását bírjuk, ezért a szórólapunkat is nyilvánosságra hozzuk. Kérjük, ha ismer közmunkásokat, juttassa el hozzájuk emailben vagy kinyomtatva a csoportunk hírét! Köszönjük.

Kinyomtatható szórólapunk innen letölthető.

kmunkás 028.jpgMennyivel is több a közmunkások bére, mint a segély? Adnak-e munkaruhát? Hogy bánnak a járókelők az utcaseprőkkel?

„Sepertem a Wesselényin, és utána még voltak a mellékek, hát toltam rendesen. Tele van csikkel az egész, sok meló volt. Éppen egy kocsi és a járda között próbálom kihalászni a csikkeket, amikor egy hölgy lehúzza az ablakot és kiüvölt, hogy takarodjak a kocsijától, össze ne mocskoljam, stb. Hát nagyon szép volt. El is mondtam neki, hogy ha én nem szedem össze, akkor ott fog púposodni és akkor meg azért fog velem kiabálni?!”

Tavaly tavasszal jelent meg csoportunk első cikke a Csillagszállóban. Azóta kicsit javult a rendszer, eltörölték a heti kifizetést, minimálisan növelték a fizetést, de a legtöbb megállapításunk a mai napig helytálló. Sajnos.

A cikk innen letölthető.

(fotó: Csécsei Ilona)

hoeltakaritas-08-aj-600x400.jpgA téli közmunka keretében indult képzésekre beiskolázott személyek jó része még ma sem jár iskolába.

Pedig arról volt szó, hogy legkésőbb december 15-től indulnak a tanfolyamok. De még a munkaügyi központok és a munkáltatók sem tudják, hogy mikor, hol, és milyen tanfolyamok indulnak.

A jelentkezéshez hol 10 oldalas nyomtatványt kellett kitölteni, de néhol még azt sem. Olyan is elő fordult, hogy valakinek munka közben jelzett a munkaügyi központ hogy már két hete tanfolyamon kéne lennie.

Én például tanfolyam helyett még mindig utcát seprek a hideg napokon is. És ez Budapest, nem pedig egy vidéki kisváros…

Munkacsoportjaink

2013.12.18. 12:49

A következő féléves stratégiánk megvalósítása érdekében munkacsoportokat alakítottunk, melyek rendszeres találkozókon végzik munkájukat, hogy megváltoztassuk a közfoglalkoztatási rendszer minél több problémás elemét.

A következő munkacsoportjaink működnek:

munkacsoportok_blogra.png

süti beállítások módosítása