Az alábbiakban nyilvánosságra hozzuk az általunk tapasztalt közfoglalkoztatással kapcsolatos problémákra adott válaszainkat, céljainkat tartalmazó stratégiánkat.

Letölthető innen.

strategia_blogra.png

Cso10 014.jpgnka József vagyok, budapesti közmunkás 2009 óta.

Mielőtt közmunkás lettem, a '80-as években mozigépészként, illetve filmlaboratóriumi minőségellenőrként, később a mozibezárások miatt éttermi kisegítőként is dolgoztam. Sajnos ma már nem vesznek fel sehová, egyrészt mert a mozitechnika megváltozott, másrészt mert már az is bűn, ha az ember elmúlt 48 éves.

Így nem csoda, ha sok ember aki szakmával rendelkezik, nem tud elhelyezkedni, mert már öregnek mondják, pedig még tudna dolgozni, ha engednék. Az sem igaz, hogy a közmunkások nagy része alulképzett, mert sokaknak van valamilyen szakmája, csak nem engedik a saját szakmájában dolgozni. Az államnak mi egy olcsó munkaerő vagyunk, akiket kihasználnak, mint egy rabszolgát.

A közmunka nem tesz jót az embereknek, mert a látszat ellenére nem akadályozza meg az elszegényedést. Én a saját tapasztalatom alapján merem állítani, hogy ez igaz.

Ugyan is 49 452 Ft-ból megélni nem lehet. Csak a lakbérem 8000 Ft, villany télen 45000 Ft, nyáron 20-25000 Ft. Így még én vagyok mínuszban a számláimmal, pedig egy szoba-konyhás lakásban lakom, nem egy villában a hegyen. Ezek után még nem ettem semmit és nem tisztálkodtam. Nincsenek megfelelő munkaeszközök és védőruhák. Akkor még nem beszéltem arról, hogy még normális ruhákra sem telik. Csak a megalázó bánásmódot, és a lenézést kapjuk mindenkitől. Büntetni tudnak, ha nem vállaljuk el a munkát, vagy a gyerek hiányzik az iskolából.

Ezért létrehoztunk egy csoportot, aminek a neve: Közmunkás Mozgalom a Jövőért. Én is tagja vagyok ennek a csoportnak, hiszen a csoport tagjai mind aktív közmunkások vagy közmunkás tapasztalattal rendelkező önkéntesek. Azért szeretek a csoportba járni, mert nem csak beszélünk a problémákról, hanem teszünk is valamit azok megoldására:

  • képezzük magunkat és társainkat;
  • konferenciákra járunk, hogy elmondjuk a véleményünket;
  • partnereket keresünk és nyomásgyakorló akciókat szervezünk a közfoglalkoztatási rendszer megváltoztatása érdekében.

Ezért kérünk mindenkit, aki tud, segítse adományaival a csoportunk működését.

----------------------------------------------------------------------------------

A következő adományokat tudnák tagjaink a munkánk során hasznosítani:

Irodaszerek: nyomtatópapír, tollak, jegyzetfüzet, határidőnapló

Kommunikáció: kis értékű mobiltelefon feltöltő kártya, működő mobiltelefon és laptop, vezeték nélküli internet modem

Frissítő a találkozókra: kávé, cukor, édesítőszer, citromlé, tea, rágcsálnivaló (édes és sós), szalvéta

(esetleg pénz)


Ha fel tudsz ajánlani nekünk bármit a fentiek közül, akkor írj egy emailt a kozmunkasmozgalom@gmail.com-ra!

Köszönjük!

 


(fotó: Csécsei Ilona)

DSC_7158.JPG

A Magyar Szegénységellenes Hálózat figyelemfelhívó rendezvénye a Szegénység elleni Küzdelem Világnapján, melyen részt vettek többek között a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport tagjai is.

17-17:30-ig gyülekeztünk és szórólaposztás által megpróbáltuk bevonni ebbe a rendezvénybe az arra járó civileket is.

 

Márton Izabella a Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatója nagy vonalakban elmondta a rendezvény célját, és köszöntötte a megjelenteket.

Majd Szemes Melinda a Magyar Szegénységellenes Hálózat Vezetőségének tagja egy Nyilatkozatot olvasott fel, melyben 2004-től napjainkig terjedő időszakról beszélt és Magyarország jelenlegi társadalmi helyzetéről, természetesen a témába vágóan.

1383416_10200677244792858_291732097_n.jpg

Csonka József, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport képviseletében a szegénységről, és a közmunkával kapcsolatos tapasztalatairól beszélt.

Következett a tűzgyújtás dobszó kíséretében.

Hajós András arról beszélt, hogy mit jelent számára a szegénység, és hogy őt mennyiben érintette a téma.

Ezután szimbolikusan elégettük azokat a problémákat, jelenségeket, amelyeken vagy változtatni szeretnénk, vagy pedig mélyen érintette a szegénységben élőket.

 

DSC_7367.JPG

 

Rejtő Gábor saját szerzeményeit adta elő.

Hobo elszavalta József Attila „Tél” című versét, és más általa választott verseket.Sztuchlik Andrea A kíséretében közben időről időre megragadhatták azok a mikrofont, akik a rendezvény témájához kapcsolódó éneket vagy verset adhattak elő.

20:00-kor zárult a rendezvény.

Eseménymeghivó

2013.12.02. 18:58

Nemrég az ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszék (https://www.facebook.com/eltetatkszocialis) és a Civil Kollégium (https://www.facebook.com/civkol)  közös szervezésében megismerkedhettünk két amerikai közösségszervezővel.

A mostani alkalommal fiatal magyar szociális szakemberek beszélnek majd 6 hetes amerikai tanulmányútjukról: mit láttak, mit csinálnak közösségszervezésként az USA különböző részein… És mit tudnak ebből itthon hasznosítani? 

Egyáltalán, hogyan lehet közösségszervezést csinálni hazánkban? Bemutatkozik még három kezdeményezés is, melyek célja egy adott probléma által érintett emberek bevonása a problémáik megoldásába:

-      A Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége (http://szuloszovetseg.blogspot.hu/) a sérült gyermekek szüleinek szervezete;

-      A Város Mindenkié (http://avarosmindenkie.blog.hu) hajléktalan érdekvédelmi csoport érintettekkel és szövetségeseikkel;

-      A Közmunkás Mozgalom a Jövőért (https://www.facebook.com/kozmunkasmozgalomajovoertközmunkás tapasztalattal rendelkezők pártfüggetlen fővárosi érdekvédelmi csoportja

 

IDŐPONT: 2013. december 5. csütörtök 18h

HELYSZÍN: ELTE Lágymányosi campus (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A.), 0.100A terem

FB-ESEMÉNY: https://www.facebook.com/events/535519576531784

Az ELTE Társadalomtudományi Karán volt egy beszélgetés a szociális szövetkezetekről, melyen a csoport részéről két önkéntesünkkel vettem részt.Sok információval gazdagodtunk a szociális szövetkezetekkel kapcsolatban.

A szociális szövetkezetek száma hazánkban jelenleg kb. 1000, és nemrég létrejött egy nagy foglalkoztatási szövetkezet is több milliárd forint állami támogatással az Országos Roma Önkormányzat szárnyai alatt.

A szociális szövetkezetek mai szerepe a hátrányos helyzetű, régóta munkanélküli emberek foglalkoztatásában lehet. Szociális rászorulókból lehet tag részjegy vásárlásával (ami maximum pár tízezer forint/fő), amennyiben a többi tag befogadja őket a közgyűlésen. Minden tag szavazhat és elviekben egyenlő a szavazatuk, tehát elviekben demokratikus a döntési folyamat.

Az egész történet még 2007-ben kezdődött, amikor a törvényi szabályozás után kialakult a szociális szövetkezetek támogatási struktúrája is, főként EU-s források bevonásával, mert az induláshoz mindenképpen tőke kellett, amit a szegénységben élő emberek részjegyei nem biztosítottak elégségesen.A cél mindenképpen csak az önfenntartás lehet, ami elég nehéz a pályázati időszak lezárulta után. A pénzen túl szakértői tanácsadással is segítik a kezdő szövetkezeteket, hiszen nem csak a szegénységben élők foglalkoztatása, hanem a piaci helytállás is sok tudást igényel.

Videón néhány, élőben pedig egy fővárosi szövetkezet mutatkozott be. Munkatársuk elmesélte a nehézségeket és tanulságokat, amiket saját bőrükön tanultak meg. Végül ők most adományboltok működtetésében találták meg a számításukat.

Nagyon érdekes volt látni ezt a rendszert, de még nem egészen látom magam előtt, hogy sok milliárd forint állami támogatással hogy fogják a szövetkezetek megoldani a hazai munkanélküliséget, ami tudvalevőleg több, mint fél millió főt jelent.

Csonka József

2013. 11. 05.

3 051.jpgA BudapestEsély NKft. és az Esély Labor Egyesület által a józsefvárosi Kesztyűgyár Közösségi Házban megrendezésre került konferencián többen is részt vettünk a csoportból. A közfoglalkoztatás jelenéről, jövőjéről és a szociális szövetkezetekről tudtunk meg információkat.

A Belügyminisztérium részéről (amely köztudottan a közmunka szervezője) Sipos Gyula vezérőrnagy tartott lendületes előadást, melyben erősen hangsúlyozottak voltak a kistelepülési sikerek. Ennek megfelelően kevés dolgot tudtunk meg a városi közmunkával kapcsolatban. A többiek meg elvegetálnak a 49ezerből, mert ezt nem tervezik növelni, bár szó van a járulékok csökkentéséről, így talán-talán többet kaphatunk majd kézbe - ki tudja mikor?! A hátrányos helyzetű kistelepüléseken a Start munka programban legalább (elviekben) 12 hónapig, tehát szinte folyamatosan foglalkoztatják az embereket.

Bár elviekben a közmunka szerepe a visszavezetés a munka világába, igazából a szociális szövetkezetekbe lesznek becsatornázva az emberek, de ide csak a legjobbak kerülhetnek be. Ez a foglalkoztatási forma 2007 óta ismert hazánkban, ezzel együtt nem túlságosan. Nem is dolgoznak bennük sokan jelenleg, maximum pár ezer fő. E mellett beindult az Országos Roma Önkormányzat által szervezett foglalkoztatási szövetkezet, amely önmagában több ezer főt kíván foglalkoztatni. Így elviekben az emberek magasabb fizetést is kaphatnak, ha sikeres a projekt... De hány piaci munkahely szűnhet meg emiatt?

Kicsit hallottunk a téli közmunka programról is, aminek a felelőssége három (!) minisztérium között oszlik meg. Hát, drukkolunk.

A konferencia anyagai elérhetőek itt:

http://www.eselylabor.hu/projektek/ut-a-piaci-munka-vilagaba/item/kozmunka-es-a-kiut-szakmai-konferencia


Csonka József

2013. október 2.

Ezen a csütörtök délutánon részt vettem a közmunkáról szóló kezdő kerekasztal-beszélgetésben egy konferencián a Corvinus Egyetemen.

Két szakértővel (Scharle Ágota, közgazdász, Budapest Intézet; Vidra Zsuzsanna, szociológus, CEU) közösen voltam a kerekasztalban, az előadásaikból számomra az alábbiak voltak fontos pontok.

Európában jelenleg 6 olyan állam van, ahol a Magyarországihoz hasonló jellegű a közmunka.

Szlovákiában például 2012-ben 20 óra az ingyen közmunka hetente. Ha nem végzi el a munkanélküli, akkor megvonják a segélyt. Csehországban főleg a romákat érinti a közmunka-rendszer.

Magyarországon a rendszerváltás óta tartja magát a túlsegélyezés mítosza, erre válaszként alakult ki a munkáért segélyt-elv 2009-ben. Munkavállalói jogok nem vonatkoznak ránk teljes egészében.

Ehelyett minimálbér alatti fizetés, kényszermunka-jelleg, sokszor értelmetlen munka.

A közmunka nem vezet vissza a munka világába. Nem hatékony a fennálló problémák megoldására. Ezzel párhuzamosan gyenge minőségű közigazgatás miatt nem lehetséges a hosszabb távú, esetenként szintén költséges alternatívák megvalósítása. A problémák kijavítása helyett a kormány csökkenti az ellátásokat, a hozzáférést pedig szigorítja. Miközben láthatóan és nemzetközi kutatások által alátámasztottan, nem változtat az ügyfél viselkedésén a büntető szankció.

Holott a közmunka sok célra csak látszatmegoldást kínál. Az aktiválásra, a szegénység enyhítésére, a politikai problémák kezelésére, az önkormányzatok támogatására nem jelent valódi gyógyírt.

Ezt követően én is elmondtam, hogy mi, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért tagjai, milyen problémákkal találkozunk itt Budapesten nap mint nap közmunkásként. A már említett alacsony fizetés mellett a szerződés bizonytalansága, a kizárás szigorú feltételei (gyerek igazolatlan hiányzása, nem rendezett lakókörnyezet), az éves 30 nap munka igazolása az FHT-ért, a munkaszerszámokat (pl. szedőlapát) és szolgáltatásokat (öltöző, wc, védőital) érintő elégtelenségek, stb.

A hozzászólásokban volt olyan fiatal, aki egyetértett a közmunkás bérek minimálbér alá csökkentésével. Azzal érvelt, hogy a közmunkások nem képesek megtermelni a minimálbérnek megfelelő értéket. Veszteségesek az államnak. Válaszként el kellett mondanom, hogy 49450 Ft-ból nem jön ki a rezsi úgy, hogy még kaját is vegyek magamnak - termelékenység ide vagy oda.

Volt aki úgy vélekedett, hogy nincs esély az állammal szembeni jogi védelem kialakítására. Az állam vezetése azt csinál amit akar. Szintén elhangzott az is, hogy ki más foglalkoztatna minket, ha nem az állam? 

Megnyugtató válaszok még nincsenek.

Csonka József

2013. október 30.

Üdvözöljük a blogunkon!

2013.10.21. 18:44

A Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport 2012 szeptemberében alakult, tagjai volt vagy aktív budapesti közmunkások.A csoport azért jött létre hogy a közmunkások jogaiért kiálljon. Az oldalunkon az állásfoglalásainkat, híreinket fogjuk megjelentetni. A csoportot a Magyar Szegénységellenes Hálózat támogatja.

A Facebook oldalunkat ezen a linken találja.

Jó böngészést az oldalunkhoz.

süti beállítások módosítása