A közmunkás hétköznapok nemcsak a kellemetlen, rossz tapasztalatokról szólnak. Ha nem is túl gyakran, de megesik, hogy az utcaseprők munkáját figyelők úgy érzik, hogy az elismerésüket valamilyen formában ki kell mutatniuk. Volt rá példa, hogy a kollégámat és engem egy hölgy fornettis pogácsával kínált meg. A mai napon is történt valami hasonló: az  utcán egy hölgy lépett hozzám és közölte, hogy tetszik neki a munkám. Elmondta, hogy a szomszédban lakik és szeretne egy szerény ajándékot adni. Meglepődtem és megilletődve fogadtam el tőle a tábla csokit. Nem először fordult elő, hogy az emberektől valamilyen elismerő gesztust csalt ki a munkánk, de mindig jólesett. Az ilyen kis ajándékok azt jelzik, hogy a közmunka ugyan alulfizetett, nem igazán ambicionáló tevékenység, de az emberek szemében mégis van értéke - főleg, ha eredménye közvetlenül érzékelhető. Ilyenkor az ember elfelejti azt a  hivatalos érvelést, mely szerint a közmunkás garantált bére azért annyi amennyi, mert nem termeli ki a bérét sem. Vajon egy szeméttől megtisztított utca hány forintot ér? A tábla csokihoz hasonló állampolgári ajándékok szerint biztosan többet, mint amennyit a hivatalos közfoglalkoztatási megmondók  gondolnak...

Attila              

(A fotó csak illusztráció. Készítette: Csécsei Ilona)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.