Levegot.JPGÁprilis 12-én szombaton délután A Város Mindenkié (AVM)  és a  Közmunkás Mozgalom a Jövőért (KMJ) közös szervezésében került sor József Attila születésnapjának versfelolvasással történő megemlékezésére. A gyönyörű délutáni napon több tucatnyi érdeklődő, szimpatizáns és verskedvelő gyűlt össze a költő sírja körül a Fiumei úti sírkertben. Misetics Bálint az AVM aktivistája röviden indokolta a költőóriás munkásságának aktualitását (a jelenlegi hatalom szégyenletes, kirekesztő magatartását a társadalom számkivetettjeivel szemben), majd megkérte Csonka Józsefet, a KMJ aktivistáját, mutassa be röviden a közmunkás mozgalmat. A Közmunkás Mozgalom a Jövőért bemutatását követően Misetics Bálint és több aktivista is József Attila verseket olvasott fel. Természetesen elhangzott a Levegőt! című költemény is Mátrai Ilona tolmácsolásában. Nem maradhatott ki az egyik legismertebb József Attila vers, a klasszikussá érett Születésnapomra sem. Megdöbbentő, hogy halála után közel nyolcvan évvel is milyen aktuális a költő munkássága: a hatalom ma éppoly érzéketlen a kirekesztettekkel, mint a költő korában volt. 

Attila
(Fotó: Csécsei Ilona)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozmunkasmozgalom.blog.hu/api/trackback/id/tr936034513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása