DSCF3944.JPGfoto: Csécsei Ilona

Csonka József vagyok 49 éves közmunkás, Budapesten lakom. Ötödik éve vagyok közmunkás, azóta csak közmunkából és segélyből élek felváltva. 2009-ben még 62 000 Ft-ért csináltam ugyanazt a munkát, amit most 50 632 Ft-ért. A segélyt is 28 500 Ft-ról 22 800 Ft-ra csökkentették.

 Érettségivel és szakmával rendelkezem, de ez alatt az időszak alatt megfelelő munkát a munkaügyi hivatal nem közvetített ki számomra. Két éve hoztuk létre a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoportot, ami közmunkásokból és önkéntesekből áll. A csoport célja a közmunkások jogainak védelme, illetve azok visszaállítása.

A kormány, az önkormányzatok és a foglalkoztatók is lenéznek minket! A minimálbér 76 százaléka a fizetésünk, évi 20 nap részarányosan a szabadságunk, amit nem vehetünk ki bármikor. Szerződésünk csak 3 vagy 6 hónap, utána segély, amit sok helyen az irodai bürokráciának köszönhetően csak két hónap késéssel kapunk meg egy összegben. Sem a fizetés sem a segély nem elég a megélhetésre és a rezsi kifizetésére, így nagy eséllyel válhat egy közmunkás hajléktalanná. Sok olyan jogszabály van, ami igazságtalanul kizárja az embert három hónaptól három évig terjedő időszakra minden ellátásból. Nem minden munkáltató ad munkaruhát, sok a rossz és hibás munkaeszköz, olyan munkát is csináltatnak velünk, ami élet- és balesetveszélyes. Nincs megfelelő tisztálkodási és wc használati lehetőség, nem adnak az időszaknak megfelelő védőitalt.

Nincs kiút a közmunka rendszeréből! A munkaügyi hivatalok a közmunkásoknak nem közvetítenek állást, és a képzések használhatatlanok. Megfelelő munkahelyek teremtésével és jól előkészített képzésekkel lehetne kiutat biztosítani. Ez a munkarendszer nem vezet vissza a munka világába. A BM azt mondja, hogy azért ilyen alacsony a fizetésünk, hogy ösztönző legyen az elhelyezkedésre, ezzel szemben Czomba Sándor azt mondja, hogy azért van szükség a közmunkára, mert a munkaerő-piac nem tud munkát adni. Akkor kérdezem én: mire is ösztönöz a fizetésem?

Belügyminiszter úr tavaly azt nyilatkozta, hogy a közfoglalkoztatást úgy kell szervezni, hogy a társadalomnak is haszna legyen belőle. De ki a társadalom? Mert ezek szerint mi nem. Ebből is látszik, hogy ez a kormány a saját zsebére jótékonykodik. A bérezés, a kizáró feltételek alkotmányellenesek. Sértik az egyenlő bánásmódhoz, a tisztességes megélhetéshez és emberi méltósághoz való jogot. Ezért megállapítható, hogy ez a kormány szembemegy a saját alkotmányával. Felszólítjuk a kormányt, hogy fejezze be ezt a törvénysértő magatartást és hazudozást!

A civil szervezeteket nem zaklatni kell, hanem tárgyalni velük. Náluk több tudás és szakértelem van, mint a jelenlegi kormány összes tagjában együttvéve. A közfoglalkoztatás nem büntetőtábor, hogy a Belügyminisztérium szervezze, ugyanis a közmunka és a munkanélküliség szociális és foglalkoztatáspolitikai kérdés, nem pedig közbiztonsági. Ezért nem a BM-hez kell tartoznia. Olyanok szervezik a munkánkat, akik nem értenek hozzá, ezért mindent a megfelelő helyre kéne tenni.

Köszönöm a figyelmet és várjuk minél több közmunkás csatlakozását hozzánk az országban.

 

Csonka József, szóvivő KMJ

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozmunkasmozgalom.blog.hu/api/trackback/id/tr676811439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása