hoppal.jpgMárcius 5.-én tartották a Néprajzi Múzeum napját. A kiállításmegnyitóval egybekötött rendezvényen beszédet mondott Dr. Hoppál Péter kulturális területért felelős államtitkár. Csoportunk tagjai élve a lehetőséggel megszólították, és levelet adtuk át, melyben státuszok létrehozását és a kulturális területen dolgozó munkavállalók átvételének szükségességére hívtuk fel a figyelmet. 

Az összes közfoglalkoztatott közül 2016 decemberében 5476 fő rendelkezett diplomával, 36 665 pedig érettségivel. A kultúra és a közművelődés területén több mint 8 000 ember dolgozik közfoglalkoztatottként. Sokan közülük magas minőségű szakmai munkát végeznek, szaktudásuknak megfelelően. Munkájukra szükség van, ezt bizonyítja szerződésük rendszeres meghosszabbítása. Mivel munkájukra szükség van, azt gondoljuk, hogy az intézményeknek és a jó, szakmai munkát végző közfoglalkoztatottaknak is érdeke, hogy kapjanak lehetőséget arra, hogy munkájukat rendes munkaviszonyban folytassák tovább! Ehhez több intézményben a létszámstopok feloldása és státuszok visszaállítása szükséges!

 A Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoport, kulturális területen dolgozó tagjai

 

Szerző: bmmv

Szólj hozzá!

Tisztelt Hoffmann Imre helyettes államtitkár úr és Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár úr!  

kmunkás 028.jpgDecember óta folyamatosan jelennek meg a sajtóban újabb részinformációk a közfoglalkoztatás átalakításával kapcsolatban. A változásokról annak ellenére nincsenek a nyilvánosság előtt pontos információk, hogy már február közepe van - a most érvényben lévő közfoglalkoztatási szerződések 2 héten belül megszűnnek. Kérdésünk: hogyan tovább?

Kérjük tájékoztassák a nyilvánosságot, az álláskeresőket és a több, mint 210 000 közfoglalkoztatott társunkat arról, hogy mit tervez a kormány. Igaz-e az, hogy a jelenlegi közfoglalkoztatottakat csoportokba fogják sorolni a munkaügyi központok:

Azokra, akik önálló munkakeresésre alkalmasak, azokra akik segítséggel (képzés, átképzés, munkaközvetítés által helyezhetők munkába) találhatnak munkát - és ennek a csoportnak képzéseket is nyújt a kormány? Pontosan milyen képzéseket nyújtanak majd a munkaügyi központok és milyen szempontok alapján? És mi lesz a harmadik csoporttal, akik nem kerülhetnek sem képzésbe, sem a nyílt munkaerő piacra? Ők visszakerülnek a közfoglalkoztatásba? Ha igen mennyi időre?

Milyen módon határozzák meg a kiválasztás kritériumait? És mi lesz, azzal a több, mint 100 000 emberrel, akik még a közfoglalkoztatásban sem tudnak jelenleg elhelyezkedni leromlott testi vagy szellemi állapotuk következtében? Nekik milyen segítség marad? Milyen további lehetősége lesz a közfoglalkoztatottnak, amennyiben bármilyen elfogadható okból nincs lehetőségük a felajánlott piaci munkát elfogadni? Milyen eszközökkel tudja az állam javítani azok élethelyzetét, akik a közfoglalkoztatásba sem kerülhetnek be vagy azokét, akik elszegényedését a közmunka nem állította meg.

És végül: bevezeti-e a kormány a háromévente egy év közfoglalkoztatás korlátozást? Ha igen, akkor milyen munkát tud ajánlani az egy év közfoglalkoztatás után a kisgyerekes anyáknak, a pályakezdőknek, a nyugdíj előtt állóknak, a tartósan betegeknek, vagy megváltozott munkaképességűeknek, illetve a hátrányos helyzetű településeken élőknek? 

Tekintettel a jelenlegi bizonytalanságot okozó helyzetre kérjük minél előbbi válaszukat itt és a nyilvánosság előtt! 

üdvözlettel

A Közmunkás Mozgalom a Jövőért

Szerző: bmmv

Szólj hozzá!

Új szabályozás és kiutak

2017.01.24. 12:20

20170117_181141.jpg

Beszámoló - A közfoglalkoztatás szabályozásának átalakításáról és a társadalmi vállalkozásokról beszélgettünk.  

A KMJ január 17-én tartotta a 2017-es évben első nyilvános gyűlését és az Új Munka Kör beszélgetéssorozat harmadik estjét, ahol Szenttamási István Tamás társadalmi vállalkozás szakértő volt a vendégünk. Rekordmennyiségű látogatónk volt, megtelt a Gólya Presszó koncerttere.

 

Változások a közfoglalkoztatásban

A következő változásokról beszélgettünk a közfoglalkoztatás rendszerét illetően:

1. Béremelés

 

Januártól változott a közfoglalkoztatottak bére. A közfoglalkoztatási bér 3%-al, a garantált közfoglalkoztatási bér pedig 5%-al növekedett (bruttó 81 530 és 106 555 forintra). Mindeközben a minimálbér 15%-al nőtt, a garantált bérminimum pedig 25%-al. A kormány a minimálbér és a közfoglalkoztatási bér közötti különbség növekedését azzal indokolta, (a bérolló további nyitását), hogy ez növelheti a közfoglalkoztatottak motivációját arra, hogy a nyílt munkaerőpiacon vállaljanak munkát. A változásokról itt olvashattok részletesebben.

A KMJ álláspontja: az elhelyezkedést a létminimum allatti közfoglalkoztatotti bér (amit a többség heti 40 óra munkára kap) nem segíti. Úgy gondoljuk, hogy a hatèkonyabb munkaügyi szolgàltatàsok és cèlzott kèpzèsi ès gyakornoki programok segítenèk az embereket. E mellett olyan területeken, mint a helyi ķözigazgatàs, a szociális ès kulturális szfèra, igèny lenne új munkahelyekre. Ha több támogatàst kapnànak az önkormànyzatok, a kulturàlis intèzmènyek, vagy a tàrsadalmi szervezetek, több embernek tudnànak legalább minimálbéren munkàt adni. A közfoglalkoztatàs jelenlegi rendszere sérti a munkavàllalói jogokat. Munkàra van szükségünk ès tisztessèges fizetèsre!

2. Utazási költség megtérítése

Új szabály 2017-től a közfoglalkoztatottak munkakereséshez kapcsolódó utazási költségének megtérítése! A foglalkoztatási főosztálynak  (munkaügyi kirendeltség) meg kell térítenie a munkakereséssel kapcsolatos tömegközlekedési költséget a lakóhely és a foglalkoztatási főosztály között, illetve a foglalkoztatóhoz (állásinterjúra), amennyiben oda a hivatal közvetít ki. Települések között kötelező az útiköltség megtérítése, településen belül adható. A napi munkába járást viszont nem térítik meg.  /2016. évi CXLV. törvény egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról - javaslat teljes szövege ITT olvasható/

Álláspontunk szerint fontos lenne, hogy ne csak a hivatal által közvetített álláskeresést, hanem azokat az utakat is térítsék meg, amikor a közfoglalkoztatott igazoltan maga keres állást. A problémára az kedvezményes jegyvásárlás lehetősége adna valódi megoldást. A KMJ szerint, mint álláskeresőknek, nekünk is szükségünk van a 33%-os utazási kedvezményre, álláskereséshez és a napi munkába járáshoz is! Ezért javasoltuk korábban, hogy a Foglalkoztatást Helyettesítő Támogatásban részesülőkhöz hasonlóan a közfoglalkoztatottakra is terjedjen ki a kedvezményes utazás lehetősége. Erről itt írtunk.

Ennek a kedvezménynek a biztosítása nem példa nélküli, Pécs önkormányzata helyi rendeletében biztosította saját közfoglalkoztatottjai számára.

3. Képzések - kötelező a felajánlott képzések elfogadása

A 2016. évi CXLV. törvény a közfoglalkoztatottak számára közvetített képzésekkel kapcsolatban is változást hozott: „(13) A közfoglalkoztatott a közfoglalkoztatás időtartama alatt köteles elfogadni az állami foglalkoztatási szerv által részére felajánlott, 25. § (2) bekezdése szerinti megfelelő munkahelyet, valamint a részére felajánlott, 14. § (1) bekezdése szerinti képzést.”

A KMJ álláspontja szerint a közfoglalkoztatási törvény és ez a módosítás is sérti az emberi szabadságjogokat. Minden embernek szabadon kell rendelkeznie arról hogy milyen tartalommal és feltételekkel vállal el munkát és képzést. A képzések minőségével kapcsolatban korábban voltak rossz tapasztalatok, így a mostani korlátozás kétségeket kelt bennünk. Azokat a hasznos képzéseket, amelyek valóban támogatják a munkaerőpiaci elhelyezkedést, az emberek szívesen, önként igénybe fogják venni. A kormány a rendszert megint a büntetés, fenyegetés eszközével igyekszik átalakítani.

4. Háromból egy: További korlátozásokat javasol a közfoglalkoztatás területén a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezek között szerepel a 25 év alattiak képzésbe terelése, amivel egyet tudunk érteni. Szintén jó iránynak tartjuk a további piaci elhelyezkedést segítő képzési és gyakornoki programok fejlesztését. Az NGM (és a VOSZ) azon javaslatát viszont, hogy három évente csak 1 évet lehessen valaki közfoglalkoztatásban, nem tartjuk rövid távon megvalósíthatónak (a tervekről Simon Attila nyilatkozott decemberben a Világgazdaságnak). Az ilyen korlátozást csak fokozatosan, és életkorra, egészségügyi állapotra és regionális sajátosságokra differenciáltan lehet bevezetni, mert ennek hiányában sokan maradnak jövedelem nélkül. Először azokat a programokat szeretnénk látni amelyek hatékonyan segítik a 45 év feletti korosztályt, a 8 általános iskolai osztályt vagy annál kevesebbet végzetteket, a GYES-ről visszatérő anyákat és a hátrányos helyzetű régiókban lakókat. Ezek hiányában csak a mélyszegénységben élők arányának további növekedése várható.

KIUTAK: A társadalmi vállalkozások.

Az Új Munka Kör est harmadik elkalmával Szenntamási István Tamás volt vendégünk aki a társadalmi vállalkozások történetét és működését mutatta be. Az általa bemutatott jó gyakorlatok bizonyítják, hogy ez a szféra valóban tud lehetőségeket biztosítani a hátrányos helyzetben lévő munkavállalói csoportok számára, így sok mai közfoglalkoztatottnak is kiutat jelenthet. Ugyanakkor a közönség kritikái alapján az látszik hogy ennek a területnek a fejlődését is torzítják és sok esetben fenntarthatatlanná teszik a közfoglalkoztatási programok.

Az előadás anyaga ITT érhető el.

Közmunkás Mozgalom a Jövőért, 2017. január

Szerző: bmmv

Szólj hozzá!

 

Aszabadsag.jpg közfoglalkoztatottaknak még mindíg csak a 20 nap alapszabadság jár. 

Ez ellen itt tudtok velünk együtt tiltakozni. Írd alá! 

 

 

 

Viszont vannak különleges helyzetek amikor nem kell szabadságot kivenned, ahhoz, hogy távol maradj a munkától! Mikor engednek el igazolt és fizetett távollétre? Ezekben az esetekben nem kell a 20 nap szabadságból kivenned! Ha igazolod a távolléted okát, el kell engednie a munkáltatónak!

  • keresőképtelenség esetén
  • kötelező orvosi vizsgálat időtartamára
  • véradáskor, az ehhez szükséges legalább 4 órára
  • hozzátartozó halála esetén két munkanap
  • általános iskolai tanulmányok folytatására
  • képzés, továbbképzés esetén, a képzéshez szükséges időre, de ez a felek megállapodása szerint!
  • bíróság vagy hatóság felhívására
  • ha egy eljárásban részt kell venni, az ahhoz szükséges időre
  • különös méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan ok miatt
  • piaci munkához kapcsolódó állásinterjú idejére, hogy azon részt tudjon venni a közfoglalkoztatott, ide tartoznak a munkaügyi kirendeltségek által szervezett állásbörzék is.

JOGI KISOKOSUNKAT A SZABADSÁGOLÁSOKRÓL INNEN TÖLTHETED LE

Ez pedig a nyomtatóbarát változat.  


950-munkanlkli.jpgSEGÍTÜNK MUNKÁT KERESNI!

Kedves közmunkások, álláskeresők és szimpatizánsok! 

Újra elindult az álláskereső klubunk.Találkozunk minden kedden 15.00 és 16.30 között a Karácsony Sándor utca 31-ben! 

Gyertek!



Kedden este várunk megint mindenkit a Gólya Presszóba, Budapesten, a Bókay János utca 34-ben. 

16.30-tól közfoglalkoztatási tapasztalatokról és a KMJ csoport aktuális kampányairól beszélgetünk, utána pedig az Új Munka Kör beszélgetéssorozatunk második alkalmát tartjuk. 

Új Munka Kör estek II.: Aktív időskor az EXPACT oldallal; A New York-i közfoglalkoztatottak sikeres kampányai.

Magyarországon ma a hivatalos munkanélküliségi ráta tartósan 10 % alá csökkent. Ugyanakkor látjuk, hogy ez nem jelenti azt, hogy jól működik a piac: a munkanélküliek mellett még van egy több, mint 200 000 fős közfoglalkoztatotti állomány, akiknek jelentős része tartósan kiszorult, és egyre mélyebb szegénységben él. Rengeteg nem regisztrált munkanélküli van, akik alkalmi jövedelemből tengetik életüket, 

Az Új Munka Kör estek célja, hogy szakmai szereplők bemutatásával feltárja, milyen folyamatok, változások vannak ma Magyarországon a munkaerőpiacon, és mit lehetne tenni szakmailag megalapozott szakpolitikai kezdeményezésekkel, civil szolgáltatásokkal vagy hatékony érdekvédelemmel/ érdekérvényesítő munkával.

Az Új Munka Kör második találkozóján November 22-én az EXPACT című internetes oldalt mutatják be annak kitalálói, amely az 50 év feletti korosztály fizetett és önkéntes munkavállalását hivatott segíteni, és a Közmunkás Mozgalom a Jövőért mesél arról, hogy New York városának lakói hogyan építették le az ottani közfoglalkoztatási programot, és jutottak helyette munkához emberek. 

Szervezők: Magyar Szegénységellenes Hálózat és Közmunkás Mozgalom a Jövőért, Gólya

wep.jpg

Szeptember 22-23-án rendezte meg a Belügyminisztérium a II. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítást.

„A rendezvényen 130 kiállító mutatja be a megvalósított közfoglalkoztatási programjának eredményeit, biztosít lehetőséget a település megismerésére, az általuk készített termékek és a helyi ételek kóstolására, azok megvásárlására.” – olvasható a meghívóban.

A programon valóban rengeteg kiállító, lelkes településvezetők, közfoglalkoztatók, termelők, közfoglalkoztatottak voltak. Ráadásul több tucatnyi településről fellépők is érkeztek, elsősorban népdal és néptánc csoportok. Kóstolóra volt bocsájtva rengeteg jó minőségű és különleges receptek alapján készült helyi termék – befőttek, savanyúságok, kolbászok. Több település működtet varróműhelyt, de a XV. kerületben pl. gipszből készítenek kisplasztikákat, öntvényeket, egyedi burkolatokat. Ha köztünk lenne, még Kádár János is nagy boldogsággal sétált volna végig a standok között, hogy a végén megkóstolja a kakaspörköltet.

Szavazni lehetett a legszebb stand díjára. Ukk község standja kapott tőlünk egy szavazatot, mert esztétikai szempontból a legszebbnek tűnt és a lekváraik, gyümölcsleveik is finomak. Reméljük, a polgármester asszony, valóra tudja váltani azon álmát, hogy a szociális szövetkezetben most dolgozó 8 közmunkásból valódi alkalmazott, illetve legalább a minimálbért megkereső szövetkezeti tag váljon. A legtöbb mezőgazdasági árut termelő közfoglalkoztató értékesít is. A helyi piacon, a helyi iskoláknak szállítanak be és van, aki étteremnek visz alapanyagot. Reméljük, erre a jövőben fel tudnak építeni egy piacképes üzleti modellt, úgy, hogy közben a szomszéd gazda sem megy tönkre, aki nem kap ingyen munkásokat és eszközöket az államtól.

kofkiall.jpgkozfoglkiall3.jpg 

kozfoglkiall2.jpg

kozfoglkiall4.jpg

Szerző: bmmv

Szólj hozzá!

Próbáld ki magad önkéntesként a Közmunkás Mozgalom a Jövőért csoporttal!

  • Hallottál már a közfoglalkoztatásról, de sok még a kérdésed?
  • Többet szeretnél tudni más foglalkoztatáspolitikai eszközökről?
  • Megismernél és dolgoznál együtt szegénységet megtapasztalt aktivistákkal?
  • Érdekelnek a civil szervezkedések, és tennél valamit a szegénység ellen?

Egy nem hagyományos önkéntes folyamatba várunk, ahol közfoglalkoztatást megtapasztaló érintettekkel dolgozhatsz együtt!

A Közmunkás Mozgalom a Jövőért (KMJ) csoport egy olyan budapesti székhelyű önkéntes érdekvédő csoport, melyben közmunkás tapasztalattal rendelkező tagok és önkéntesek dolgoznak együtt egy jobban működő foglalkoztatási rendszer érdekében.

http://kozmunkasmozgalom.blog.hu/  www.facebook.com/kozmunkasmozgalomajovoert

kmj_szorolap_borito.jpg

Mibe tudsz bekapcsolódni ebben a félévben?

Szeptember 19-21. között találkozhatsz és beszélgethetsz velünk pesti kampuszokon

Szeptember 27-én beszélgetés a KMJ csoport tagjaival

Október 13-14. Közösségszervező képzés

Október 15. Aktivista KiMitTud

Október 17. A Szegénység elleni küzdelem világnapja a Magyar Szegénységellenes Alapítvány szervezésében

Október 17-21. Interjúzási gyakorlat

  • Október során Új Munka Kör foglalkoztatáspolitikai előadások

Kiket várunk?

Mindenkit, aki átlagosan heti 5 órában vagy a fent jelzett alkalmak nagy részén aktívan jelen tud venni. Gyere el, ha érdekel az interjúzás folyamata, kíváncsi vagy hogyan kell toborozni, ha tapasztalatot szeretnél arról, hogy hogyan lehet hatást gyakorolni a döntéshozásra, vagy csak egy közösségi eseményt szerveznél.

Írj nekünk a kozmunkasmozgalom@gmail.com –ra vagy hívd Bálint Mónit: 0620/364-3434

 

 

 

Szerző: bmmv

Szólj hozzá!

Múlt hétvégén kétnapos fórumon vettünk részt a Gólyában. a KMJ is meghalgattatot. hasznos, és érdekes beszélgetés zajlott, valamint új kapcsolatok születtek.

nyari_egyetem_a_golyaban.jpg

Ha nem tudtatok ott lenni, vagy ott voltatok, de szeretnétek újra meghallgatni valamelyik beszélgetést, az összes előadás elérhető a youtube-on, így bármikor meghallgathatjátok.

https://youtu.be/FdhWA4s3tmk

 

 

Júniusban találkozót kértünk a BM-től a közfoglalkoztatottak szabadságolásával kapcsolatban. Találkozóra nem kaptunk lehetőséget és a válasz is csak 1 hónap késéssel, kacifántos úton jutott el hozzánk. Az alább olvasható levélben újra egyértelművé válik Dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár álláspontja: a Közfoglalkoztatottak maguk tehetnek arról, hogy nincs munkájuk, ezért nem járnak nekik sem egyenlő munkafeltételek, sem egyenlő bérek, sem egyenlő jogok:

dok3-page-001_1.jpg

dok3-page-002_1.jpg

 

 

Szerző: bmmv

Szólj hozzá!