blg.jpgGondolom mindenki fáradt már egy kicsit a folyamatos rémtörténetektől, bajoktól, szabálytalanságoktól, lekezelésektől, stb. szóval szeretném megírni itt most azt is, amit tényleg elértünk, ami sikerült, hogy lássátok: igenis van erő az egységben, a céltudatos cselekvésben, a civil szervezkedésben. Egyedül, egyenként lesöpörhetnek az asztalról, de mint választó állampolgári tömeg, amely egy adott cél érdekében összefog igenis hatalmat jelent.

Kitanultuk, hogy ez a „rettenetes szörnyeteg”, ez a kificamodott és rosszindulatú rendszer egy begyepesedett papírsárkány, fogai rég kihullottak, egymással ellentmondó kijelentései és hatalmi hozzá állása csak egy rosszul szervezett, gyakran tudatlan és féltékeny bürokrácia, amely elsősorban önmagát félti, a saját mondvacsinált pozícióit őrzi, elsősorban saját magától. Az ostor persze eddig mindig rajtunk csattant, de rájöttünk, hogy ebben a kaotikus zűrzavarban, amelynek látszólag az elsőrendű hivatása az, hogy egymásnak keresztbetegyen, igenis vannak jóindulatú, segítőkész és hozzáértő emberek is. Méghozzá kulcspozíciókban. Mikor Őket megtaláltuk, megtaláltuk a segítséget, néha jó tanács, ötlet, felvilágosítás formájában, (gondolok itt például az Ő kezeiket is megkötő, egymásnak ellentmondó rendelkezésekről, szabályzatokról, törvényellenes követelésekről és így tovább, amelyeket mi gyakran nem ismertünk, és egyszerűen a „főnököket” hibáztattuk), de egyre gyakrabban konkrét segítségben, cselekvő elkötelezettségben is. Találtunk embereket, akik tényleg jóindulatúak, értik a dolgukat és azt akarják, hogy a rendszer ésszerűen és sikeresen működjön. Sokat lehetne erről írni, de a lényeg az, hogy kezdenek kialakulni a közvetlen kommunikáció csatornái, a megoldások lehetőségei, a minden érintett fél számára előnyös helyzetek kidolgozásai. És a kezdeti sikerek maguk után fogják vonni a többieket is, hisz egyszer csak elkezd nyilvánvalóvá válni, hogy igenis nem szükséges ellenségként szemben állni, hanem lehet együttműködni is.

Mi történt tehát konkrétan?

Egy súlyos probléma országszerte például a kifizetések kérdése. Tapasztalatunk szerint részint időbeliségüket illetőleg, részint a bankkártya használata, ami eleve sokakat megrövidített a különböző banki megkötések, díjak, stb. költségeivel. Az előbbi miatt hívtuk el Pirisi Károlyt, a Józsefvárosban és Zuglóban közfoglalkoztató BudapestEsély NKft. igazgatóját egy beszélgetésre, ahol kiderült: míg a dolgozók megkaphatják a fizetésüket 5.-ig bezárólag, készpénzben, hiszen részint így szól a szerződés, addig a képzésben részvevők sokszor késve kapták a fizetést. Ennek adminisztratív oka volt: mivelhogy az iskoláknak is 5.-re kellett leadni a jelenléti íveiket, így természetesen a fizetéseket nem lehetett ugyanerre a napra bérszámfejteni, ez fizikailag lehetetlen. Elértük, hogy a legtöbb képzésben lévő munkavállaló számára megtörténtek az áprilisi kifizetések 4.-ig - akkor gondoltuk, na ja, persze itt vannak a választások. De ez sikerült májusban is!

Tehát nyilvánvaló, hogy van megoldás, most azon dolgozunk, hogy ez legyen az alaphelyzet a jövőben is, mindenki kapja meg a fizetését időben, méghozzá 5.-ig. Az az igazság, hogy ez egy kölcsönös tanulás, ismerkedés, de kezdünk mi is belejönni. És természetesen az illetékesek is.

Természetesen maradt még rengeteg probléma a „lehúzások” törvényességét, a veszélyes hulladék kezelését, a forgalomban megkövetelt utcaseprés, a védőruhák, italok, pihenők, és természetesen a fizetések és a képzések piaci értékének a kérdése. Tudom, hogy mindegyikőtök tudna még jócskán ehhez hozzáadni, tudjuk mi is, de ez az írás most nem erről szól. Vannak ezen problémákkal kapcsolatban is javaslataink, a lehetőségek sora végtelen. Csak csinálni kell együtt és hallatni a szavunkat. Ugyanolyan állampolgárok vagyunk, mint bárki más.

Ennek érdekében pályáztunk, és márciusban rendeztünk egy „Közös Lábos” eseményt egy belvárosi romkocsmában, ahol több száz tál étel tűnt el amilyen gyorsan csak önkénteseink készítették azokat, jóval az önköltségi ár felett.

Igaz, a választások előtt a pártokhoz kiküldött kérdőíveinkre nem sokan válaszoltak érdemben, de azt hiszem, már bánják, hogy nem figyeltek jobban oda. Sajtótájékoztatót keretében értékeltük a válaszadók közmunkával kapcsolatos terveit, így megjelentünk a sajtóban, rádióban, készültek videók, cikkek, „láthatóvá és hallhatóvá” váltunk.

Voltak látogatóink külföldről: Amerikából, Hollandiából, Belgiumból, a szomszéd országokból, Ausztriából, Németországból, megy a tapasztalatcsere és a tanulás. Idén nem is tudom hány továbbképzésen vettünk részt, tanuljuk, hogy lehet adatokat, információkat szerezni, és hogyan lehet azokat hasznosítani.

Ismerkedünk a jogi lehetőségeinkkel, vannak önkéntes jogászaink, hivatásos video készítő művészeink, kapcsolatban állunk helyi aktivistákkal és más civil szervezetekkel, szóval kezd kibontakozni és nőni a Mozgalom. Itt a nyár, ami ugyan mindig kicsit lassú, de legalább lesz alkalom tervezni, hálózatot építeni. Nagyjából megvan a következő lépések, kívánságok listája, szóval megvan az okunk az optimizmusra, és hiszünk is a jövőben. Persze, egy országos méretű rendszert nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, különösképp akkor nem, ha ez együtt kell járjon az emberek gondolkozásmódjának a megváltoztatásával, de sikerülni fog!

K. Zoltán

Érdekvédelmi munkacsoport koordinátor

 

(fotó: Csécsei Ilona)

A bejegyzés trackback címe:

https://kozmunkasmozgalom.blog.hu/api/trackback/id/tr296198049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása